A kislány, aki csodát vásárolt
2013 október 11. | Szerző: lizzie
A világhálón kering ez a történet, amely azt állítja, egy valóban megtörtént, tanulságos esetről ad hírt. Hogy tényleg megtörtént-e, vagy csak fikció, nem tudjuk. De hogy elgondolkodtató és könnyekig megható… nos, ez egészen biztos.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott.
Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.
Tess – így hívták a kislányt – megcsoszogtatta a lábát a padlón.
Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét
az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
– És te mit szeretnél? – kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
– Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam – tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
– Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled – mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. – Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
– Tessék? – fordult hozzá a patikus.
– A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
– Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni – felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
– Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
– Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
– Azt nem tudom – válaszolt Tess könnyes szemmel – csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
– Mennyi pénzed van? – kérdezte a chicago-i férfi.
– Egy dollár és tizenegy cent – felelte Tess alig hallhatóan – Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
– Nahát, milyen csodálatos véletlen! – mosolygott a férfi
– Egy dollár és tizenegy cent – éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
– Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda,
amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és
nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett.
– Ez a műtét egy igazi csoda volt – suttogta Anya – vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe.
No és egy gyermek töretlen hitébe.
3 hónap különbséggel születtek az ikrek!
2013 október 10. | Szerző: lizzie
Az első és legalapvetőbb dolog ami eszünkbe jut ha ikrekről hallunk az, hogy egy napon születtek. Akármennyire reálisnak is tűnik ez a gondolat, mégsem minden esetben történik így. És ez nem csak azért lehet, mert éjfél környékén születtek.
Mary Jones Elliot Írországban örömmel várta ikerlányait. Akik végül 87 nap különbséggel látták meg a napvilágot!
Hogyan lehetséges?
Az első lány, Amy június 1-jén koraszülöttként jött a világra, a terhesség 5. hónapjában. Nagyon kicsi esélye volt a túlélésre, folyamatosan inkubátorban tartották.
Eközben húga Katie kapaszkodott az életbe édesanyja óvó méhében. Végül augusztus 27-én, a terhesség 36. hetében egészségesen érkezett meg, akkor már jó állapotban lévő nővéréhez és szüleikhez.
Mindkét kislány jól van, történetüket a világ 10 legkülönösebb ikertörténete között tartják számon.
Gilbert csodás gyógyulása – Az óriásdaganatot túlélt kutya
2013 október 9. | Szerző: lizzie
Az arizonai sivatagban, 40 fokos hőségben találtak rá a weimari vizslára egy menhely önkéntesei. Döbbenten látták, hogy a szinte már halott állat hasán egy óriási daganat van, amitől már sem felállni, sem járni nem tudott.
Ők nevezték el Gilbert Grape-nek, azaz szőlőnek, mert a tumor terjedése óriási szőlőre emlékeztetett.
Felkavaró képek következnek, de garantáltan lesz happy end, érdemes tovább olvasni!
A kutyust speciális kórházba szállították, ahol vérátömlesztéssel és intravénás katéterrel stabilizálták az állapotát.
A daganat leoperálása bonyolult és költséges műtétnek ígérkezett, és mivel nem volt gazdája, nem tudták honnan lehetne előkeríteni a szükséges 7.000 dollárt.
Miután az orvosok és sebészek úgy vélekedtek, hogy a műtét sikeres lehet, az önkéntesek a Facebook nyilvánosságához fordultak segítségért. Gilbert oldala létrejött, és özönleni kezdtek az adományok.
Gilbert hősiesen viselte a műtétet, és sikeresen eltávolították a hatalmas, fertőzött tumort. A vizsgálatok végeztével kiderült, a daganat jóindulatú volt, a kutyus nem rákos!
Gilbert még így is hosszas gyógyulási folyamat előtt áll, hiszen kritikusan soványra fogyott, és az egyensúlyérzékét is elveszítette. Gondos ápoló kezek segítenek visszanyerni egészségét, és általános jó közérzetét.
Még nem áll teljesen készen az örökbeadásra, de most már biztos, hamarosan új, szerető otthonra lelhet.
Nem tudni, hogyan tudott élni az óriási daganattal, és az sem, hogyan élhette túl étlen-szomjan a sivatagi hőséget. Az biztos, kellett a csoda ahhoz, hogy Gilbert boldog és kiegyensúlyozott, teljes értékű kutya lehessen újra.
A nemet cserélt pár
2013 október 8. | Szerző: lizzie
Arin Andrews és Katie Hill úgy néz ki, mint egy hétköznapi tini pár, de van egy közös különlegesség bennük. Mindketten transzneműek.
Arin 17, Katie 19 éves, Oklahomában élnek. Egy transzneműeket támogató csoportban ismerkedtek meg.
Katie az élete első 15 évét Luke-ként élte , miközben Arin Emerald néven látta meg a napvilágot.
Katie sokat szenvedett a nemi identitása miatt gyerekkorában. Depressziós volt, és szégyellte az egész életét. 7 évesen öngyilkossággal is próbálkozott. 15 éves volt mikor bevallotta édesanyjának, hogy ő transznemű. Kétségbeesetten kérte anyja segítségét.
A 17 éves Arin az ellenkezője volt. Emeraldként táncversenyekre és felvonulásokra járt. De közben úgy érezte, nadrágot szeretne húzni a ruhák helyett.
“Úgy beszéltem, mint egy fiú, úgy sétáltam, mint egy fiú, de szoknyát viseltem,” mondta egy interjúban. Arin mellét sebészileg eltávolították, azt mondja erről: “Utáltam a melleimet, mindig úgy éreztem, hogy nem tartoznak hozzám. Most végre jól érzem magam a saját testemben.”
“Mivel transznemű vagyok magam is, tudom, talán jobban, mint bárki más, milyen jó érzés ez Arinnak, és hogyan érzi most magát” mondta Katie, és Arin is ugyanígy érez, maximálisan megérti Katie-t.
Az elmúlt pár év nagyon nehéz volt a tizenéveseknek. A sok fájdalom és nehézség után a pár tagjai elégedettek magukkal, egymással, és úgy tűnik, hogy végre megtalálták a boldogságot.
A kamionosok árvája
2013 október 7. | Szerző: lizzie
Kering a neten számtalan megható és különleges történet. Ez a sztori a maga egyszerűségével, emberségével, és összetartásával tűnhet ki a többi közül…
” Hosszú éveken keresztül jártam a párommal Európát. Mivel kamionosként dolgozott Tirolban, ott is éltünk. Sok kamionos történetet hallottam – de ez tetszett a legjobban!
Egy délvidéki kisváros peremén jártam, próbáltam megtalálni úticélomat, mielőtt lemegy a nap. Az öreg CB az 1-9-es csatornán sípolt, recsegett, s egyszer csak egy kisfiú hangja szólalt meg:
– Brékó 1-9, van itt valaki? Gyerünk pilóták, dumcsizzatok Plüssmacival! Benyomtam a mikrofont: – Vettem Plüssmaci. – Kösz pajtás! – felelte a gyerekhang – Ki van a vonal végén? Megadtam a bécémet, mire rákezdte: – Nem akarok fárasztani senkit odakint a pályán. A muterom azt mondta, az autósoknak az utat kell figyelniük, nem kíváncsiak a karattyolásomra. Csak az az ábra, hogy itt esz a penész tökegyedül és jólesik kicsit locsogni valakivel. Nyomorék vagyok, nem tudok járni. Válaszoltam és megkértem, hogy fűtse fel nyugodtan a mikrofont, én beszélgetek vele, ameddig akarja. – A fateromé volt ez a szerkentyű – tájékoztatott – de most már asszem csak az enyém, meg a muteré, mert a fater meghalt. Egy hónapja, hogy árokba borult. Hófúvásban igyekezett haza. Most a muternak dolgoznia kell, hogy megéljünk. Nekem nem sok hasznomat veszi a nyomorék lábam miatt. Azt mondja, semmi gáz, megleszünk, de néha éjjel arra ébredek, hogy sír. Tudja, van valami, amit nagyon szeretnék. Persze maguk mind túl elfoglaltak ahhoz, hogy velem bajlódjanak. Csak tudja a faterom mindig megkocsikáztatott, mikor hazajött. De ennek már lőttek. Egyetlen brékózás sem zavarta meg a társalgásunkat a mozgássérült kisfiúval. A torkomban egyre nőtt a gombóc, ahogy a saját csemetéimre gondoltam odahaza, Greenwill Townban. – Úgy volt, hogy idén elvisz minket valahová a muterral. Emlékszem, mindig ezt mondogatta: Egyszer a tiéd lesz ez a vén csotrogány, Plüssmaci. Hát én nem ülök többet kilenctengelyesen. De ez az öreg szerkentyű segít tartani a kapcsolatot az összes kamionos barátommal. Na, Plüssmaci most kiszáll a képből és nem nyaggatja tovább, mert a muterom lassan hazajön. Ha erre jár, sikítson, boldogan csevegek magával. – Mielőtt elpályázol, áruld el nekem, hol a kéglitek, kis CB-s barátom! – szóltam bele gyorsan, mire megadta a lakcímét.
Én meg egy pillanatig sem haboztam, mert az a rakomány igazán várhat egy cseppet. Semmi perc alatt megfordultam és kilőttem a Jackson Street 229 felé. Ahogy befordultam a sarkon, majd kigúvadt a szemem: három háztömbnyi sorban álltak a kamionok. Nyilván több kilométeres körzetben egy csomó pilóta vette az adást, és csináltak a srácnak egy kis farsangot. Alighogy az egyik hazahozta, a másik már kapta is föl és ment vele egy kört. Akár hiszik, akár nem, én is kivártam a soromat, hogy megutaztassam Plüssmacit. Aztán visszavittem és szépen beültettem a székébe. Ha valamikor, hát azon a napon megtudtam mi a boldogság. Ott ragyogott annak az emberpalántának az arcán. Szépen felsorakoztunk, mielőtt az anyukája hazajött. Mindenki elköszönt tőle, aztán ment a dolgára. Fülig érő szájjal szorította meg a kezemet: – Viszlát pilóta, találkozunk az éterben.
Könnyes szemmel fordultam az autópályára, bekapcsoltam a CB-t és újabb meglepetés ért: – Brékó 1-9 – hallatszott a rádióból – itt Plüssmaci anyukája. Szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak. Imádkozni fogok magukért, mert valóra váltották a kisfiam álmát. Isten óvja mindnyájukat; vigyázzanak magukra és viszlát! “
Étlen-szomjan él az indiai aggastyán
2013 október 12. | Szerző: lizzie
A 82 éves férfi elmondása szerint az utolsó alkalom amikor evett, a II. Világháborúban volt!
Annak ellenére, hogy 100-200 km-es utakat megtesz az erdőkben gyalogolva, soha nem izzad, és nem érzi magát fáradtnak vagy álmosnak sem.
„ Én meditálok naponta 3, 8, vagy akár 12 órát is, van, hogy hónapokig egyfolytában” – mondja el az idős ember. Annak ellenére, hogy soha nem fogyaszt semmit, kitűnően érzi magát.
A tudományos világ kételkedik a „túlélésében”, mivel az emberek ritkán tudnak életben maradni akár 1 hétnél tovább víz nélkül. Az extrém éhezés is komoly kárt okoz a szervezetben, könnyen halálhoz vezethet. Nincs ember, aki évekig, évtizedekig kibírná a folyadékhiányt. Hogy ez a férfi hogy csinálja, mindenki számára rejtély.
Azt állítja, hogy erejét és egészségét isteni áldásként kapja. 11 évesen indult útnak otthonról vallási élmény hatására, és lett Amba hindu istennő követője. Az ő tiszteletére döntött úgy, hogy női hívőként fog öltözködni, egy piros szári-szerű ruhát visel, továbbá orr-gyűrűt, karpereceket és bíbor virágokat a vállig érő hajában. Biztos benne, hogy az istennőtől kapott egyfajta „elixír” segíti őt az életben maradásban.
Már katonai tudósok is érdeklődtek a csodás koplalás után, hiszen globális problémák megoldását jelenthetné, ha elfogadható tudományos magyarázatot kaphatnának.
2003-ban kórházi vizsgálatoknak vetették alá a már akkor sem fiatal embert, és minden eredménye tökéletesen egészségesnek mutatta. 15 napig vizsgálták, mialatt semmilyen táplálékot nem vett magához. A tesztek végeztével jobb kondícióban volt, mint a fele annyi idős emberek általában!
A NASA is érdeklődéssel tanulmányozza a kérdést, de egyelőre annyit tudhatunk, amit az öreg hindu mond erről:
” Én erős és egészséges vagyok, mert az Isten azt akarja, hogy az legyek.”
Oldal ajánlása emailben
X